1. Bevezetés, előkészületek
1.1 Miről szól a kurzus
Hogyan legyen jól átgondolt bizonyságtételed - füzet
1.2 Mi a bizonyságtétel? Mi a célja?
A te történeted. Tanúvallomás, bizonyíték az Evangéliummal kapcsolatban.
Történet formájában, emészthető módon adja át az Evangéliumot.
MAGVETÉS. Nem az a célja, hogy addig-addig mondjuk, amíg a másik meg nem tér. Mondd el röviden, és engedd, hogy Isten később végezze a munkát a másikban akkor is, ha te nem látod!
1.3 Mennyi ideig tartson a bizonyságtétel?
Utcán beszélgetve, rövid, futó bizonyságtételhez, buszra várva, liftben…
Egy kávé mellett, vagy séta közben beszélgetve, ha a másik ember valóban rád szánja a figyelmét.
Gyülekezetben, ha felkérést kaptál, ha bárhol sikerült megzsákmányolnod egy mikrofont, és tiéd a szó. 🙂
Ha egy kiadó felkér az életrajzod megírására, bátran fogj bele. Itt most ezzel nem foglalkozunk.
1.4 Szükséges egyáltalán felkészülnünk, leírnunk?
Ez az üldözések és vallatások során feltett kérdésekre vonatkozik, nem a gyülekezeti szolgálatra, vagy a bizonyságtételre.
Ha felkészültél a bizonyságtételre – s ez igaza a prédikációra, tanításra is – a Szentlélek még inkább fog tudni szólni hozzád, és az elméd még alkalmasabb lesz arra, hogy meghallja a Szentlélek szavát.
Te vagy az egyetlen Biblia, amelyet néhány nemhívő valaha olvasni fog.
John MarArthur
2. A bizonyságtétel megírása
2.1 Imádkozz és jegyzetelj!
Mindenképp kezdd imádsággal! A felkészülésnél is kulcsfontosságú a Lélek vezetése.
Készíts elő papirt, íróeszközt, és írj fel mindent, ami eszedbe jut a megtérésed történetéről!
A videóban és a füzetben javasolok egy imádkozós-jegyzetelős kreatív feladatot, ami segíthet sok emléket a felszínre hozni.
Csinálhatod másképp is, de én ezt javaslom. Menj végig a füzet pontjain!
2.2 Írd meg a bizonyságtételed vázlatát!
2.3 Írd meg a bizonyságtételed!
2.4 Az élet apró reális részletei
2.5 Bibliai idézetek a bizonyságtételben
2.6 Benne van-e az Evangélium?
1 perc – 150-180 szó
3 perc – 450-500 szó
Vigyázz azokkal a kifejezésekkel, amiket te és a köreid értetek, de aki sosem hallott a hitről, teljesen idegennek talál!
Ne kezdj bele olyan résztörténetbe, amit nem tudsz kifejteni, befejezni időben!
Ne kezdj bele olyan résztörténetbe, amit nem tudsz kifejteni, befejezni időben!
Isten Igéje tekintélyt ad a mondandódnak.
Viszont ne mondd végig az igehelyeket, ne idézz hosszan! Néhány szóban idédz, és mondd, hogy „A Biblia szerint”, vagy „Jézus mondta”.
Tudom, hogy kevés időd van, de a történetedben legyenek benne az evangélim legfontosabb megértett igazságai: Bűnös voltál, Jézus meghalt érted és győzött, te pedig elfogadtad, és Isten gyermeke lettél…
3. Mondd el a bizonyságtételed!
3.1 Hogyan gyakorold a bizonyságtételed?
3.2 Vedd fel telefonnal, és tedd ki egy közösségi oldalon!
Olvasd el többször, gyakorold tükör előtt is!
Ne legyen papirszagú, iskolás stílusú! Mondd a saját szavaiddal úgy, hogy minden fontos dolog benne legyen!
Rakd ki a telefonod, vedd fel, és tedd ki egy közösségi oldalon is! #missziomentor
4. Legyen több változatod is!
4.1 Legyen több verziód is!
Feri bizonyságtétele 1. verzió
Feri bizonyságtétele 2. verzió
Mikor megtértél, több dolgot is végzett benned Isten, több szempontból is el tudod mondani. Legyen több változatod!
A több változat nem jelenti azt, hogy kiszínezheted. Legyen minden szava igaz!
Exkurzus: Bizonyságtétel zsidóknak, vagy más valláshoz tartozóknak
Neki is szüksége van Jézusra, az evangéliumra, a kegyelemre.
Saját történetedet megosztani nem offenzív dolog. Nem olyan, mintha a saját dogmáidról próbálnád meggyőzni őt.
Ha Isten átformált a zsidósággal kapcsolatban, vagy ha épp Jézus miatt szereted a zsidságot, ez jó bizonyságtétel. Röviden említsd meg!
Ne feltételezz dolgokat amiatt, amit az adott vallásról hallottál! Pl. ne feltételezd, hogy a zsidó barátod betéve tudja az Ószövetséget!